Béltisztító kúra eredményesen.

béltisztító kúra

béltisztító kúra

Bele gondolni is szörnyű, hogy mennyi káros anyagnak van az ember kitéve nap mint nap. Ezek zöme pedig elkerülhetetlenül be is jut és akár sejtszinten is romboló hatást fejt ki. A béltisztító kúrával szerencsére eredményesen lehet felvenni ellenük a harcot. Hogy miért is a belek? Mert oda érkezik a rossz dolgokból a legtöbb. Mondhatnánk, hogy miért is nem figyelünk oda akkor jobban az étkezésükre. Mert nem lehet. Csak akkor tudnánk, hogy miből is áll a hús például, ha magunknak nevelnénk az állatot, ami később az asztalra kerül. De a tápját is magunknak kellene előállítani, amit csak kevés gazdaság engedhet meg magának. Tehát nem tudjuk mennyi gyógyszert kapnak és mit esznek még. Ugyanez igaz a növényekre is, hiszen a vegyszerek alkalmazása nélkül nehéz nagyüzemi termelést folytatni. A béltisztító kúrának például a napi kenyér miatt is sok dolga van. Aki azt hiszi, hogy az olcsó kenyér is lisztből készül, az tévedésben él. Számos adalékanyaggal dúsítják, melyekről talán még nem is hallott. A béltisztító kúrának az a feladata, hogy tehermentesítse a beleket és megszabaduljon a környezeti ártalmaktól is.